- Harry..- suttogta. Az én angyalom hangját hallottam. Nem mertem hátranézni, mert ha kiderül, hogy csak képzeltem, összetörik a szívem. Amint érintését megéreztem a vállamon, ahogy végigsimít rajta, tudtam, hogy ő az. Az én gyönyörű Tori-m. Leült mellém és felém fordult. Egy könnycsepp indult útnak az arcomon, amit letörölt, miközben óvatosan végigsimította az arcomat. Szemügyre vettem tökéletes arcát. Sírt, valószínűleg miattam. Legszívesebben megrugdosnám magam, amiért ennyit bántom őt. Egymás szemébe néztünk, ő pedig újra rákezdett. Szorosan hozzám bújt és csak sírt.
- Nem tudlak elengedni!- szipogott. Ölelésembe vontam, mielőtt válaszoltam.
- Ne sírj, szépségem! Nem kell elengedned! A tiéd vagyok!- suttogtam, hátha sikerül megvigasztalni a karjaim közt zokogó istennőt. Úgy nézett ki, mint egy angyal, szomorúnak tűnt.
- Meg tudsz bocsájtani nekem?- nézett fel könnyes, kék szemeivel rám. Nem hittem el, amit hallok.
- Tori, nem tettél semmit, nem kell bocsánatot kérned!- mondtam.
- De megcsókoltam Louis-t!- nézett rám bánatosan. Nem érdekelt, hogy megtette. Itt van és ugyan arra törekszik mint én. Görcsösen ragaszkodunk egymáshoz. Túlságosan szeretjük egymást ahhoz, hogy elengedjük a másikat.
- Sajnálom, hogy megint ilyen hülyeséget műveltem veled, Tori. Bármit megteszek a bocsánatodért!- könyörögtem neki, homlokomat a nyaka hajlatához támasztva.
- Maradjunk csak barátok!- mondta ki az utálatos szót. CSAK BARÁTOK! Mintha azt mondták volna, hogy VILLAMOSSZÉKBE VELE!
- Biztosan ezt akarod?- kérdeztem, reménykedve, hogy megkímél.
- Igen, meg azt is, hogy próbáld meg Taylorral! Adj neki egy esélyt!- kérlelt. Azt megértem, hogy el akar magától lökni, mert megérdemlem, de hogy máshoz lökjön? Miért? Ennyit az amnesztiáról. "Harold Edward Styles, az ítélet villamosszék általi halál!" Villogott lelki szemeim előtt ez a sor. Csak barátok, csak barátok, csak barátok! Mintha kést döftek volna a szívembe és jól megforgatták volna benne.
- És ha azt mondom, hogy mi együtt fogunk maradni?-kapaszkodtam meg utolsó reményembe, ami egy másodperc alatt szertefoszlott.
- Harry, olyan nincs, hogy mi. Vagy te és vagyok én. Barátok, semmi több!- mondta ki a végleges ítéletet. Némán ültem mellette, amíg fel nem állt mellőlem.
- Jössz?- kérdezte halkan, mire erőtlenül ingattam a fejem tiltakozóan. Hátat fordított és halk léptekkel elment. Emésztettem magamban minden egyes szavát. Ízlelgettem a keserű szájízemet és kezdtem hozzászokni a mellkasomon tátongó óriási lyukhoz. Végignéztem egyedül a naplementét, majd betántorogtam erőtlenül a városba. Gondoltam, ha a magánéletem oda van, mehet vele a karrier is. Beléptem egy kocsmába és magam elé meredve ültem amíg vártam a pultost. Kikértem az első adag piát és hamar lehúztam. Lassan már öt pohár volt előttem üresen, a hatodik a kezemben, amikor néhány lány megszólított.
- Nem jössz táncolni? Na...- kérleltek, mire legnagyobb meglepetésemre a pultos válaszolt.
- Hagyjátok békén! Nem látjátok, hogy nincs olyan hangulatban? Ennyire vakok ti sem lehettek!- förmedt rájuk, amit egy keserű mosollyal háláltam meg, majd a pultra hajtottam a fejem és kértem a következőt.
*Tori szemszöge*
Amint elléptem a helytől, ahol üldögéltünk ketten, kifakadt a sírásom újra. Borzasztóan fájt minden szavam, de el kell őt engednem. Túl sokat szenvedtünk már. Esélyt kell adnunk egymásnak a boldogságra. Illetve, én csak vele lennék boldog, de ő még lehet mással. Meg kell adnom a lehetőséget neki, hogy egy olyan lány tegye boldoggá, mint Taylor. Talán egyszer úgy nézek majd rá, mint a bátyámra, vagy a legjobb barátomra. Fogalmam sincs. Mire a ház elé értem, hála Istennek abbahagytam a bőgést. Az ajtó nyílására mindenki felpattant az eddigi helyéről.
- Tori, hol van Harry?- rémült meg rögtön Alexis.
- Fogalmam sincs, hogy ott van-e még, ahol eddig volt. - kezdtem újra könnyezni.
- Mi történt?- kérdezte Niall, miközben átölelt.
- Elengedtem. CSAK barátok vagyunk!- közöltem fájó szívvel. Leültünk a kanapéra és miután elmeséltem a történetünket, megpróbálták elterelni a figyelmemet. Filmek, jammelés, pizza. De egyre csak folytak a könnyeim. Felmentem az emeletre és letusoltam, majd visszamentem a földszintre elköszönni. Mindenki megölelgetett, majd visszasétáltam a szobámba, ahol lerogytam az ágyamra és hanyatt fekve bámultam a plafont. Megtaláltam az ágyamban az egyik pólóját. Annyira Harry illata volt. Hiányzott, nagyon. Én nem tudom elengedni őt. Nem bírom elviselni ha más lányt zár a karjaiba. Ha nem érezhetem többé az érintését, az illatát, a csókjait, ha nem hallhatom a hangját. Újabb könnyeim ellen küzdöttem, amikor csörögni kezdett a telefonom.
*Eközben a kocsmában*
- Hívd fel, hívd fel Tori-t!- könyörgött a srác. Hulla részeg volt. Talán ez a lány az oka annak, hogy ilyen állapotba került. Nem tehettem mást, hívást kezdeményeztem és az instabil srác füléhez tartottam a készüléket. Hallottam, hogy a lány felvette a telefont és beleszólt.
*Tori szemszöge*
- Harry! Ott vagy?- kérdeztem, miután hiába fogadtam el a hívást. Nagy nehezen megszólalt. Úristen, hisz alig tud beszélni. Fájdalmas hangon nyögi a nevemet.
- Harry, hol vagy?- kérdeztem aggódva. Egy férfi valószínűleg elvette tőle a telefont, mert kedves hangon lediktálta a címet és sok sikert kívánt, majd letette. Néhány perc alatt felöltöztem és a kocsikulcsommal kimásztam az erkélyemen. Nem akartam, hogy bárki is velem jöjjön. Siettem amennyire csak tudtam. Tudtam, hogy szüksége van rám és most ez lebegett előttem célként. A kocsma elé leparkoltam és amilyen gyorsan csak tudtam berohantam. A vér meghűlt a testemben, amint tekintetem megtalálta az én hercegemet. A bárszéken ült, a fejét a pultra hajtva. Nagyon ki volt szegénykém. Amint meghallotta a hangom, felnézett.
- Tori!- indult el felém, de gyorsan elé pattantam és visszaültettem.
- Lassabban, Harry!- kértem.- Köszönöm, hogy felhívott!- néztem hálásan a pultosra, ő pedig csak mosolyogva bólintott. Átkaroltam Harry-t és lesegítettem a székről.
- Mivel tartozunk?- kérdeztem, mire legyintett és a belém kapaszkodó srác felé biccentett, miszerint rendezte már. Elbúcsúztam és kitámogattam a kocsiig, ott pedig beültettem az anyósülésre és becsatoltam a biztonsági övet. Megkerültem a kocsit és beültem mellé. Első dolgom volt lehúzni mindkét ablakot, hogy jöjjön be friss levegő. Hátul kaparásztam majd a kezébe nyomtam egy üveg vizet.
- Igyál egy kicsit, hátha jobb lesz!- simítottam végig a karját, mire engedelmeskedett. Elindultam, de nem haza. Csak úgy száguldoztam, mivel említette, hogy a friss levegő jót tesz neki. Fél óra múlva már tudatánál volt és tudott rendesen beszélni is.
- Haragszol rám?- óvatosan nézett rám. Elmosolyodtam és megráztam a fejem.
- Még ha akarnék, sem tudnék!- néztem mélyen a szemébe. Leparkoltam egy helyen, ahol senki sem jár és hátramásztam. A mozdulataimat kérdő tekintettel figyelte.
- Gyere ide, kérlek!- könyörgően néztem rá, mire rögtön kicsatolta az övet és hátraült mellém.
- Tori, én nem tudok nélküled élni! Látod, mit művelek, ha nem vagy velem!- kezdte, de befogtam száját, az én számmal. Miután elváltak ajkaink, homlokom az övének támasztottam.
- Én sem tudok nélküled! Szeretlek!- csókoltam meg újra. Átvetettem lábam a csípője felett ő pedig kezeit a derekamra csúsztatta. Az ülésen térdeltem, ő pedig alattam ült. Elképesztő volt újra érezni az érintését.
- Annyira szeretlek!- suttogta, miközben két tenyerem közé fogtam arcát. A romantikus pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg. Alexis, szuper időzítés!
- Szia, baj van?- kérdeztem.
- Hol a francba vagy?- kérdezte ijedten.
- Egy mellékúton a kocsiban, Harry-vel.- hangsúlyoztam, mire leesett neki és röhögve mondta, hogy inkább otthon folytassuk ezt, utána kinyomott.
- Na, menjünk haza!- adtam ki az utasítást Hazz-nak aki már majdnem ki is józanodott. Szuper!
2013. április 22., hétfő
A vita, a csók és a léptek(26. rész)
Az Isten áldja meg! Ez nem lehet igaz! Már annyira jól ment minden és most mi történik? Hát persze, hogy felbukkant és teljesen elcsavarta Harry fejét. Hiába könyörgött neki Louis, hogy ne játssza el, mert lehet, hogy ez volt az utolsó esélye nálam, fittyet hányva legjobb barátja intésére, belement a játékba, amiről nem tudta, hogy veszélyes és elfajulhat. Nos, egy ideig magamban szitkozódva tűrtem, hogy Taylor a nyakán lóg, de egyre dühösebb és dühösebb lettem. Szokás szerint Louis hallgatott meg, mint a fogadott bátyám, egy a négy közül. De Liam, Niall és Zayn is bizonyította, hogy kiváló hallgatóságok. Örültem, hogy ennyire mellettem vannak. Egyik nap otthon ücsörögtem a nappaliban Lou-val és beszélgettünk amikor betoppant Harry.
- Szia!- köszöntünk szinte egyszerre a mellettem ülő sráccal. Harry egy hanyag pillantást vetett ránk majd valami sziasztok félét motyogott és leült.
- Merre jártál?- kérdeztem kedvesen, mosolyogva. Hah, tudtam, hogy beugrik a csapdába.
- Taylorral sétálni!- mosolygott ő is. Az asztal alá ejtett kezemet ökölbe szorítottam, de Louis erősen megszorította, hogy higgadjak le. Az érintésére elernyedtek a kezemben lévő izmok és széles mosollyal álltam fel az asztaltól.
- Na, akkor megyünk?- néztem Lou-ra, aki bólintott.
- Hová mentek?- kapta fel a fejét Harry. Nocsak, valaki féltékeny a legjobb barátjára?
- Moziba. Unatkoztunk és kitaláltuk, hogy meg kéne nézni valami jót. De most megyünk, mert egy óra múlva kezdődik a filmünk.- ragadtam karon Louis-t és húzni kezdtem a bejárati ajtó felé, mire Harry utánunk szólt.
- Értetek menjek majd?- kérdezte, mire megköszöntük és elfogadtuk az ajánlatát, majd kiléptünk az ajtón. A plázáig sétáltunk, ahol megvettük a jegyeket, meg a kaját és beültünk a terembe. Hamarosan kezdődött a film, mi pedig végig röhögtük. Louis-al valami elképesztő mozizni. Egy percig sem unatkozhatok mellette. Például egy férfi ült előttünk, aki mindig mindenen röhögött, azon is, ami nem volt vicces, Louis pedig megdobálta popcorn-al, a csávó viszont semmit sem vett észre. A film végén kisétáltunk a moziból, majd Louis a fejéhez kapott. Először nem értettem, de aztán eszembe jutott.
- Niall kajája?- kérdeztem, mire nevetve bólogatott. Megkért, hogy maradjak itt, ő elszalad a kajáért. Amint hallótávolságon kívül esett, két srác, lehettek vagy 20-21 évesek, elkezdtek fűzni. Nagyon nem tetszett ez az egész, ezért őszintén reméltem, hogy Lou hamar visszaér. Szerencsémre már jött is és távolról felismerte a helyzetet, így amint odaért hozzánk, átkarolta a derekamat, mintha a barátom lenne.
- A barátnőd?- biccentett felém az egyik srác, Lou-hoz intézve a kérdést, aki csak bólintott, majd megcsókolt. Természetesen csak, hogy megvédjen és nem is nyelves csók volt. A kis akciójának köszönhetően hamar szabadultunk. Kint rácsörögtem Harry-re, aki közölte, hogy nem tud értünk jönni, oldjuk meg, ahogy akarjuk. Felment benne ma pumpa és mielőtt leraktam, beleszóltam utoljára.
- Ezt nem hiszem el. Hogy lehetsz ennyire megbízhatatlan? Tudod mit? Menj csak Taylor-hoz, nem kell a segítséged!- közöltem, majd lecsaptam a telefont, utána pedig mérgemben majdnem eltörtem, de Louis lenyugtatott.
- Akkor hazasétálunk!- adta ki az instrukciót. Elindultunk, de a harmadik percben dörgött egy nagyot és elkezdett szakadni az eső. Most komolyan, L.A-ben alig esik az eső, most pedig leszakad az ég? Hazáig szaladtunk, majd a házba érve Niall-t és Zayn-t pillantottuk meg. Odaadtuk Niall kajáját majd leültünk.
- Alexis?- kérdeztem Zayn-t.
- Nincs itthon.- közölte. Csodás, ő sincs itt, amikor szükségem van rá. Fortyogva mentem be a konyhába, de még hallottam, ahogy Zayn Louis-tól kérdezi, hogy mi bajom van, aki ingerülten válaszol, Harry-t nem túl kedves jelzőkkel illeti és emlegeti vele kapcsolatban a melegebb égtájakat. Feltrappoltam a lépcsőn és a fürdő felé vettem az irányt. Megengedtem a forró vizet és beálltam alá. Miután hajat mostam, elzártam a csapot és kiléptem a tusolóból. Megtörölköztem, majd felöltöztem és lesétáltam a többiekhez. Nemsokkal később Harry hazaért. A nappaliban ültünk a kanapén, amikor odalépett hozzánk.
- Bekaphatod, Harry!- néztem fel rá ridegen.
- Mi? Most miért?- értetlenkedett.
- Menj a picsába Styles, az idióta kérdéseiddel együtt.- vágta a fejéhez Louis, majd elindult fel az emeletre, én pedig követtem őt. Bementünk a szobájába és elkezdtünk ps-ezni. Valami autóversenyzős játékkal játszottunk, amikor Harry belépett a szobába. Hidegen hagyott mindkettőnket a jelenléte, játszottunk tovább.
- Mi bajotok van?- kérdezte, de mivel senki sem figyelt rá, ingerülten nyomta meg a konzolon lévő gombot, amivel megállította a játékot.
- Felajánlottad, hogy értünk jössz, de nem tartottad be, mert leléptél Taylor-hoz. Tudtommal van barátnőd! De a dolog legszebb része, hogy hála neked, bőrig áztunk!- nézett rá Louis megvetően.
- Mindenkinek kijár egy kis szórakozás, nem?- kérdezte.
- De, kijár, csak azért rám is tekintettel lehetnél, miközben a játékaidat játszod. Lehet, hogy neked nem jelentek semmit, de nekem sokat jelentesz.- közöltem vele.
- Tudod mit Louis? Ha annyira egy oldalon álltok Tori-val, tartsd meg! Én találtam mást!- mondta, mire mérgemben levettem a gyűrűt az ujjamról, amit tőle kaptam.
- Azt mondtam sokat jelentesz? Úgy értettem, jelentettél, teljesen eddig a pillanatig! Tessék, ezt pedig most tényleg add oda Taylor-nak!- nyomtam a kezébe, mire kicsit elfehéredett.
- D-De Tori, ez a te gyűrűd!- dadogta. Halkan hozzátettem, hogy csak volt az enyém. Gondolataiba mélyedve lépkedett ki a szobából, majd Louis rám nézett.
- Tori, jól vagy?- kérdezte, mire őszintén válaszoltam.
- Soha jobban! Egyébként, köszönöm a mait!- mondtam, majd nem tudom miért, de megcsókoltam. Ujjával gyorsan megkereste a stop gombot és megállította a játékot, közben sem szakadt meg a köztünk lévő édes kötelék.
- Újra egymásnál kötöttünk ki!- közölte, amikor levegő hiányában elváltak ajkaink. Elmosolyodtam, majd mondtam neki, hogy menjünk le a többiekhez. Rákulcsoltam ujjaimat az övéire, majd lesétáltunk és leültünk a kanapéra. A többiek mit sem sejtve beszélgettek tovább, amikor Louis újra megtalálta ajkaimat és egy édes csókot hagyott rajta.
- Ez meg mi volt?- vonta fel a szemöldökét Niall.
- Harry azt mondta, Tori az enyém, én pedig élek a lehetőséggel!- nézett rám és újra megcsókolt.
- Nem, ő nem lehet a tiéd!- szólalt meg Harry.
- Elkéstél, Göndörke!- közölte vele Zayn, mielőtt elvonult valahová. Az apró csókunk egy hatalmas vita kiváltó okává lett, ami arról szólt, hogy Harry először lepasszolt, aztán vissza akart szerezni.
- A legjobb barátom és a barátnőm!- röhögött hitetlenül.
- Taylor már vár, Harry!- lépett be az ajtón Alexis. Ez egy célzás akart lenni tőle, Harry értette és felkapta a kocsikulcsát, majd elhúzott. Kicsit ugyan bántott a dolog, de a napokban történt dolgok után nem tudott érdekelni Harry. Azt csinál, amit akar, hiszen "Louis-nak adott". Szerintem így nincs joga felháborodni, ha Lou él a lehetőségeivel.
*Harry szemszöge*
Akkora hülye vagyok! egy címeres marha! Már megint játszadoztam vele. Úgy látszik már annyira hozzászokott, hogy megbízhatatlan vagyok, hogy nem is lepődött meg. Ahogy láttam, egyetlen könnycsepp sem fojt le a gyönyörű arcán. Nem is értem, miért teszem ezt folyamatosan. Hisz tudom, hogy ő az aki kell. De mégsem tudom megtartani. Most is mit tettem? Louis-nak löktem, mint valami felesleges rongyot. Az egyetlen kincsemet úgy kezeltem, mint egy mihaszna ruhadarabot. Ha ez nem lenne elég, a barátaim is egyetértenek abban, hogy hülyeséget csináltam. Persze, igazuk is van, szerintem is marhaságot tettem. Most pedig ülök itt, egyedül. Se barát, se lány, csak egy gyűrű, amit az egyetlen angyalon nyomott a tenyerembe, azzal az utasítással, hogy adjam másnak. Még mit nem! Ez az övé! Nem lehet másé! Még emlékszem, amikor az üzletben, szinte örömkönnyekkel borult a nyakamba. Nagyon szerette ezt a gyűrűt, nem volt olyan nap, hogy ne hordta volna, és most, tessék, másodjára levette. Félek, sőt, rettegek, hogy soha többé nem húzza vissza az ujjára. Lógattam a lábaimat a szirt tetejéről és a hullámokat bámultam. Szemeim könnyektől csillogtak, éreztem, hogy teljesen eltoltam most mindent. Soha többé nem néz a szemembe, vagy ha mégis, akkor is csak megvetést sugall majd a meseszép kék szempár. Idegesen dörzsöltem meg az arcomat, majd egy hangra figyeltem fel. Léptek, méghozzá közeledő léptek.
- Szia!- köszöntünk szinte egyszerre a mellettem ülő sráccal. Harry egy hanyag pillantást vetett ránk majd valami sziasztok félét motyogott és leült.
- Merre jártál?- kérdeztem kedvesen, mosolyogva. Hah, tudtam, hogy beugrik a csapdába.
- Taylorral sétálni!- mosolygott ő is. Az asztal alá ejtett kezemet ökölbe szorítottam, de Louis erősen megszorította, hogy higgadjak le. Az érintésére elernyedtek a kezemben lévő izmok és széles mosollyal álltam fel az asztaltól.
- Na, akkor megyünk?- néztem Lou-ra, aki bólintott.
- Hová mentek?- kapta fel a fejét Harry. Nocsak, valaki féltékeny a legjobb barátjára?
- Moziba. Unatkoztunk és kitaláltuk, hogy meg kéne nézni valami jót. De most megyünk, mert egy óra múlva kezdődik a filmünk.- ragadtam karon Louis-t és húzni kezdtem a bejárati ajtó felé, mire Harry utánunk szólt.
- Értetek menjek majd?- kérdezte, mire megköszöntük és elfogadtuk az ajánlatát, majd kiléptünk az ajtón. A plázáig sétáltunk, ahol megvettük a jegyeket, meg a kaját és beültünk a terembe. Hamarosan kezdődött a film, mi pedig végig röhögtük. Louis-al valami elképesztő mozizni. Egy percig sem unatkozhatok mellette. Például egy férfi ült előttünk, aki mindig mindenen röhögött, azon is, ami nem volt vicces, Louis pedig megdobálta popcorn-al, a csávó viszont semmit sem vett észre. A film végén kisétáltunk a moziból, majd Louis a fejéhez kapott. Először nem értettem, de aztán eszembe jutott.
- Niall kajája?- kérdeztem, mire nevetve bólogatott. Megkért, hogy maradjak itt, ő elszalad a kajáért. Amint hallótávolságon kívül esett, két srác, lehettek vagy 20-21 évesek, elkezdtek fűzni. Nagyon nem tetszett ez az egész, ezért őszintén reméltem, hogy Lou hamar visszaér. Szerencsémre már jött is és távolról felismerte a helyzetet, így amint odaért hozzánk, átkarolta a derekamat, mintha a barátom lenne.
- A barátnőd?- biccentett felém az egyik srác, Lou-hoz intézve a kérdést, aki csak bólintott, majd megcsókolt. Természetesen csak, hogy megvédjen és nem is nyelves csók volt. A kis akciójának köszönhetően hamar szabadultunk. Kint rácsörögtem Harry-re, aki közölte, hogy nem tud értünk jönni, oldjuk meg, ahogy akarjuk. Felment benne ma pumpa és mielőtt leraktam, beleszóltam utoljára.
- Ezt nem hiszem el. Hogy lehetsz ennyire megbízhatatlan? Tudod mit? Menj csak Taylor-hoz, nem kell a segítséged!- közöltem, majd lecsaptam a telefont, utána pedig mérgemben majdnem eltörtem, de Louis lenyugtatott.
- Akkor hazasétálunk!- adta ki az instrukciót. Elindultunk, de a harmadik percben dörgött egy nagyot és elkezdett szakadni az eső. Most komolyan, L.A-ben alig esik az eső, most pedig leszakad az ég? Hazáig szaladtunk, majd a házba érve Niall-t és Zayn-t pillantottuk meg. Odaadtuk Niall kajáját majd leültünk.
- Alexis?- kérdeztem Zayn-t.
- Nincs itthon.- közölte. Csodás, ő sincs itt, amikor szükségem van rá. Fortyogva mentem be a konyhába, de még hallottam, ahogy Zayn Louis-tól kérdezi, hogy mi bajom van, aki ingerülten válaszol, Harry-t nem túl kedves jelzőkkel illeti és emlegeti vele kapcsolatban a melegebb égtájakat. Feltrappoltam a lépcsőn és a fürdő felé vettem az irányt. Megengedtem a forró vizet és beálltam alá. Miután hajat mostam, elzártam a csapot és kiléptem a tusolóból. Megtörölköztem, majd felöltöztem és lesétáltam a többiekhez. Nemsokkal később Harry hazaért. A nappaliban ültünk a kanapén, amikor odalépett hozzánk.
- Bekaphatod, Harry!- néztem fel rá ridegen.
- Mi? Most miért?- értetlenkedett.
- Menj a picsába Styles, az idióta kérdéseiddel együtt.- vágta a fejéhez Louis, majd elindult fel az emeletre, én pedig követtem őt. Bementünk a szobájába és elkezdtünk ps-ezni. Valami autóversenyzős játékkal játszottunk, amikor Harry belépett a szobába. Hidegen hagyott mindkettőnket a jelenléte, játszottunk tovább.
- Mi bajotok van?- kérdezte, de mivel senki sem figyelt rá, ingerülten nyomta meg a konzolon lévő gombot, amivel megállította a játékot.
- Felajánlottad, hogy értünk jössz, de nem tartottad be, mert leléptél Taylor-hoz. Tudtommal van barátnőd! De a dolog legszebb része, hogy hála neked, bőrig áztunk!- nézett rá Louis megvetően.
- Mindenkinek kijár egy kis szórakozás, nem?- kérdezte.
- De, kijár, csak azért rám is tekintettel lehetnél, miközben a játékaidat játszod. Lehet, hogy neked nem jelentek semmit, de nekem sokat jelentesz.- közöltem vele.
- Tudod mit Louis? Ha annyira egy oldalon álltok Tori-val, tartsd meg! Én találtam mást!- mondta, mire mérgemben levettem a gyűrűt az ujjamról, amit tőle kaptam.
- Azt mondtam sokat jelentesz? Úgy értettem, jelentettél, teljesen eddig a pillanatig! Tessék, ezt pedig most tényleg add oda Taylor-nak!- nyomtam a kezébe, mire kicsit elfehéredett.
- D-De Tori, ez a te gyűrűd!- dadogta. Halkan hozzátettem, hogy csak volt az enyém. Gondolataiba mélyedve lépkedett ki a szobából, majd Louis rám nézett.
- Tori, jól vagy?- kérdezte, mire őszintén válaszoltam.
- Soha jobban! Egyébként, köszönöm a mait!- mondtam, majd nem tudom miért, de megcsókoltam. Ujjával gyorsan megkereste a stop gombot és megállította a játékot, közben sem szakadt meg a köztünk lévő édes kötelék.
- Újra egymásnál kötöttünk ki!- közölte, amikor levegő hiányában elváltak ajkaink. Elmosolyodtam, majd mondtam neki, hogy menjünk le a többiekhez. Rákulcsoltam ujjaimat az övéire, majd lesétáltunk és leültünk a kanapéra. A többiek mit sem sejtve beszélgettek tovább, amikor Louis újra megtalálta ajkaimat és egy édes csókot hagyott rajta.
- Ez meg mi volt?- vonta fel a szemöldökét Niall.
- Harry azt mondta, Tori az enyém, én pedig élek a lehetőséggel!- nézett rám és újra megcsókolt.
- Nem, ő nem lehet a tiéd!- szólalt meg Harry.
- Elkéstél, Göndörke!- közölte vele Zayn, mielőtt elvonult valahová. Az apró csókunk egy hatalmas vita kiváltó okává lett, ami arról szólt, hogy Harry először lepasszolt, aztán vissza akart szerezni.
- A legjobb barátom és a barátnőm!- röhögött hitetlenül.
- Taylor már vár, Harry!- lépett be az ajtón Alexis. Ez egy célzás akart lenni tőle, Harry értette és felkapta a kocsikulcsát, majd elhúzott. Kicsit ugyan bántott a dolog, de a napokban történt dolgok után nem tudott érdekelni Harry. Azt csinál, amit akar, hiszen "Louis-nak adott". Szerintem így nincs joga felháborodni, ha Lou él a lehetőségeivel.
*Harry szemszöge*
Akkora hülye vagyok! egy címeres marha! Már megint játszadoztam vele. Úgy látszik már annyira hozzászokott, hogy megbízhatatlan vagyok, hogy nem is lepődött meg. Ahogy láttam, egyetlen könnycsepp sem fojt le a gyönyörű arcán. Nem is értem, miért teszem ezt folyamatosan. Hisz tudom, hogy ő az aki kell. De mégsem tudom megtartani. Most is mit tettem? Louis-nak löktem, mint valami felesleges rongyot. Az egyetlen kincsemet úgy kezeltem, mint egy mihaszna ruhadarabot. Ha ez nem lenne elég, a barátaim is egyetértenek abban, hogy hülyeséget csináltam. Persze, igazuk is van, szerintem is marhaságot tettem. Most pedig ülök itt, egyedül. Se barát, se lány, csak egy gyűrű, amit az egyetlen angyalon nyomott a tenyerembe, azzal az utasítással, hogy adjam másnak. Még mit nem! Ez az övé! Nem lehet másé! Még emlékszem, amikor az üzletben, szinte örömkönnyekkel borult a nyakamba. Nagyon szerette ezt a gyűrűt, nem volt olyan nap, hogy ne hordta volna, és most, tessék, másodjára levette. Félek, sőt, rettegek, hogy soha többé nem húzza vissza az ujjára. Lógattam a lábaimat a szirt tetejéről és a hullámokat bámultam. Szemeim könnyektől csillogtak, éreztem, hogy teljesen eltoltam most mindent. Soha többé nem néz a szemembe, vagy ha mégis, akkor is csak megvetést sugall majd a meseszép kék szempár. Idegesen dörzsöltem meg az arcomat, majd egy hangra figyeltem fel. Léptek, méghozzá közeledő léptek.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)