Hazamentünk, ahol Niall és Alexis már mindent elrendeztek. Zayn tudja, mi a helyzet. Nagyon meglepett, hogy Zayn csak annyit mondott, hogy örül neki, hogy boldogok lehetnek együtt. Ez tök aranyos mondjuk. De nem ez a legnagyobb esemény a mai napon. Akkor szépen sorjában. Beszélgettünk a nappaliban négyen. gondoltam, visszakapcsolom a telefonomat. Amint bekapcsoltam, beugrott egy üzenet. Louis küldte, és azt kérte, hogy ha bekapcsoltam, akkor hívjam fel. Tárcsáztam, majd néhány csengés után fel is vette.
- Szia !- köszöntött.
- Szia ! Mi újság ? - érdeklődtem, mert talán elfelejtette, hogy mi volt olyan fontos, elvégre két órája küldte az sms-t.
- Lenne egy kérésem.- mondta, kicsit óvatosabb hangnemben.
- Hallgatlak. - feleltem érdeklődve.
- Arról van szó, hogy jövő héten lesz egy koncertünk, ami a közeletekben lesz, és azon gondolkodtam, hogy mennyire lenne pofátlanság kérni néhány napi szállást ? A szállodába kicsit nehéz visszajutni, mert mindenki tudja, hogy ott vagyunk, de felétek nem keresnének.. Na mit mondasz ? - kérdezte annyira eszméletlenül aranyosan, hogy nem tudtam volna visszautasítani.
- Benne vagyok ! - mosolyodtam el. - Mikor jöttök ? - kérdeztem vissza.
- Otthon vagy ? - érdeklődött.
- Ja
- Akkor azonnal indulunk. Szia !- köszönt el, majd letette. Szóltam a többieknek, mire mindenki bólintott. Alexis rögtön elkönyvelte, hogy márpedig Niall vele fog aludni. Senki sem ellenkezett. Az ötlet Niall számára volt a legmegfelelőbb, ő nagyon örült neki.
- Segítetek beágyazni a vendégszobákban ? - könyörgően körbenéztem. Alexis rögtön bólintott. Sky is helyeselt. Niall kicsit elhúzta a száját, úgyhogy mondtuk neki, hogy maradjon nyugodtan, majd mi megcsináljuk. Pont így terveztem, mert meg kellett beszélnem velük valamit. Az első szobában kezdtünk ágyazni. Sky az ágy szélén ült, én a szekrényben kutattam ágynemű után, Alexis pedig gyorsan lepókhálózott.
- Ez most olyan fura..- kezdtem bele a mondandómba. Mivel két kérdő szempár nézett rám, folytattam.- Harry-vel tök jól kijöttünk, talán esélyes is volt, hogy összejövünk, erre elkezd bunkózni. Louis pedig annyira aranyos, hogy néha belegondolok, mi történt volna, ha neki tetszem meg, és nem Harry-nek.
- Nem értem én sem Harry-t. Láttam egy fényképet róla, amin azzal a szőke csajjal látni. Nem fogják egymás kezét meg semmi, de nekem gyanús..- töprengett Sky.
- Milyen szőke csaj ? - kérdezte Alexis, beelőzve engem.
- Az a hogy is hívják ? Ja, megvan, Taylor Swift.- nyögte ki.
- Amikor Louis visszahozta a telefonomat, akkor lehet, hogy pont azzal a csajjal volt Harry ? - kérdeztem döbbenten. Gyorsan beágyazunk a többi szobában is, amikor az utolsónál jártunk, lépteket hallottunk. Hirtelen nyílt az ajtó és Louis állt az ajtóban, mosolyogva. Mivel én ápolok vele a legjobb kapcsolatot, rögtön odaléptem hozzá és megöleltem. Ami azonban fura, hogy nagyon sokáig öleltem. Amikor elengedtem, Liam és Zayn jelent meg Loui mögött.
- És engem ki fog megölelni ? - kérdezte Liam "sértődötten" Mosolyogva széttártam a karomat, mire odalépett és ő is megölelt. Miután elengedett, kérdőn néztem Zayn-re. Elmosolyodott, majd jött és ő is átölelt.
- Nem zavar Niall és Alexis ? - kérdeztem ölelés közben suttogva.
- Örülök nekik. Niall az egyik legjobb barátom, Alexis pedig egy imádni való csaj, de ő olyat érdemel mint Niall. Ő hűségesebb. - felelte szintén suttogva. Biccentettem egy aprót, ezzel kifejezve, hogy örülök neki, hogy így nézi a dolgokat.
- Ööö, valami hiányzik.- kapkodta a tekintetét Sky a szobában.
- Inkább valaki. Hol van Harry ? - kérdezte Alexis. Louis óvatosan rám nézett, majd amikor látta, hogy nincs rajtam jele a depressziónak, válaszolt a kérdésre.
- Taylorral mentek valahová. Később jön.- mondta, elég gúnyos hangon. A Taylor név hallatán Zayn és Liam fintorogva elhúzták a szájukat, Niall pedig megjegyezte, hogy utálja a csajt. Kivonultunk a nappaliban, és ott beszélgettünk tök sok ideig. Amikor is Harry beesett az ajtón, körülbelül este 8-kor.
- Megjöttem.- közölte. A nappaliban ülők felnéztek rá, majd egy halk szia-t motyogtunk és elkaptuk róla a tekintetünket. Sejthette, hogy valami nem oké, de nem különösebben foglalkozott vele. 9 körül már egyedül ültem a nappaliban és laptopoztam. A többiek valahol a szobákban lazultak. Léptekre lettem figyelmes és felnéztem a lépcsőre. Harry lépkedett lefelé, felvette az asztalról a kocsikulcsát, majd észrevett és rám nézett.
- Hát te, hová mész ? - kérdeztem.
- Taylorhoz, majd jövök.- felelte, aztán odalépett hozzám és homlokon puszilt(?) és elhúzott. Lecsuktam a laptop tetejét és felrohantam az emeleten az egyetlen emberhez, aki tud nekem segíteni. Kopogtam kettőt Louis ajtaján, majd kinyílt az ajtó és kérdőn nézett rám.
- Baj van ? Gyere be ! - invitált be, talán látta az elképedt képemet.
- Szerinted korrekt, hogy beesik 8-kor, majd lelép Taylorhoz, de előtte azért homlokon puszil ?- kérdeztem, Louis meg unottan forgatta a szemét.
- Hát ez hülye, nagyon fura mostanában. De ne is foglalkozz vele.- mondta eléggé ingerülten. Nézte, ahogyan remegek, majd megragadta a csuklómat, magához rántott és szorosan átölelt. Nem tudom, miért tette, de nagyon mást hozott ki belőlem mint reméltem. A kezei lecsúsztak a derekamig amit megfogott, majd kicsit eltolt magától. Először mélyen a szemébe néztem, majd lehajtottam a fejemet. Az ujjával felemelte az államat és belefúrta tekintetét az enyémbe. Szinte elvesztem a gyönyörű kék tekintetben. Talán ez az oka annak amit akkor tettem. Vagy ő tett, már nem tudom. Végigsimítottam az arcát, majd kicsit közelebb hajoltam hozzá, így már az orrunk összeért. Egy másodpercig hezitált majd megcsókolt, vagy én őt. Ez egy elég rövid és érzelemmentes csók volt. Ha nagyon akarjuk, nézhető baráti puszinak is.
- Tori, biztos vagy benne, hogy ezt akarod ? - kérdezte, tartva a válaszomtól.
- Mást választott, hát akkor én is úgy cselekszem.- feleltem, mire Louis megkönnyebbült és megcsókolt. Sokkal hosszabban és több érzelemmel csókolt, mint az előbb. Az ágyon ülve a falnak dőlt én pedig belehajtottam a fejemet az ölébe és úgy néztem fel rá, közben simogatta a hajam. Talán rosszul cselekedtünk, de ez azon az estén nem érdekelt minket. Rájöttünk, hogy ez több volt, mint szimpla barátság.
- Mit fog szólni Harry ? - néztem mélyen Louis szemébe. Nem válaszolt, csak megrántotta a vállát, szóval nem érdekli. Hát jó, akkor engem sem érdekel. Rájöttem, hogy ki szeret igazán és a legnagyobb szerencse, hogy én is tudom szeretni. Éjfél körül még beszélgettünk.
- Nem kéne visszamennem lassan a szobámba ? - néztem rá kérdőn, mire magához húzott és átölelt.
- Maradj itt.- kérte. Nem tudtam ellenkezni. A karjai közt fekve olyan biztonságban éreztem magamat, mint még soha. Ezért hamar el is aludtam. Reggel, mikor felébredtem, óvatosan kihúztam magamat Louis öleléséből és kisettenkedtem a konyhába. Csináltam magamnak egy kávét. Hirtelen valaki megállt mögöttem, és átkarolta a derekamat. Félig hátra fordultam, legnagyobb megkönnyebbülésemre Louis állt mögöttem. Szembefordultam vele és rámosolyogtam. Ő is elmosolyodott, majd megcsókolt és újra, és újra. Egészen addig, amíg meg nem hallottunk valamit.
- Khm, khm.- köhintett kettőt Alexis és összefont karral nézett ránk. Louis nem engedett el, és nem is kértem, mert Alexis előtt nincsenek titkaim.
- Megmagyarázhatjuk ? - kérdeztem kínosan mosolyogva.
- Nekem ne magyarázkodjatok, örülök nektek, de óvatosan, mert Harry már itthon van. Gondolom nem akartok lebukni.- figyelmeztetett minket.
- Hazajött ? Mikor ?- kérdezősködtem, enyhe gúnnyal a hangomban.
- A korai órákban.- unottan bámulta a plafont. - Amúgy, ti mióta, és hogyan és.. tudjátok mit ? Mondjátok el, hogy volt ez az egész. - jutott hirtelen eszébe, hogy nem tudja a részleteket. Elmeséltük neki mi volt és nagyon örült a hírnek. Harry-nek hosszú éjszakája lehetett, mert délután 1-kor kelt fel. Akkor is azért, mert Zayn bement hozzá és rákiáltott, hogy meló van, zúzni kell. Vagyis hogy menniük kell valami interjúra. Hamar összeszedte magát, és ameddig fent volt a szobájában, mi Loui-val búcsúzkodtunk, Alexis pedig fedezett minket. Amikor Harry lejött, csak azt látta, hogy a falnak dőlve állok, velem szemben Louis egy méterrel. Egymásra mosolyogtunk, majd el is indultak. Ekkor jött el az ideje, hogy Sky is megismerje a történetet. Hát, hevesen reagált.
- Tudtam ! Alapból, amikor náluk voltunk, Louis nagyon furán nézett rád. Amikor Harryvel mentetek a szekrénybe, ölni tudott volna a tekintetével. Tuti, hogy féltékeny volt. Áááá, úgy örülök nektek.- visongott, tőle szokatlan módon. Ameddig nem voltak itthon a fiúk, kicsit unatkoztunk, de este hazaértek, amit már nagyon vártunk. Sajnos nem tudtuk méltóképpen üdvözölni egymást. Végül Harry-vel ketten maradtunk a nappaliban.
- Akarsz velem aludni ? - vetette fel hirtelen a kérdést.
- Tessék ?- vontam fel a fél szemöldökömet.
- Mert ha benne vagy, akkor nem webcamozok Taylorral.- felelte.
- Webcamozz nyugodtan, alszok a saját szobámban.- motyogtam furán. Bement a szobájába, én pedig mentem Louis szobájához. Benyitottam majd elvigyorodtam.
- Fejlemény van !- mondtam röhögve.
- Hallgatlak.- mosolygott Louis.
- Egy zuhany közben elmondom.- haraptam bele a szám szélébe. Louis bólintott, majd bevonultunk a fürdőbe, és zuhanyzás közben elmeséltem neki. Bementünk a szobámba és bezártuk az ajtót. Bent Loui elröhögte magát.
- De úristen, ez komoly ?- kérdezte röhögve.
- Ja, valami olyasmi.- feleltem.
- Azt hiszi, szédíthet téged ? - röhögött fel cinikusan.
- Az egyetlen amitől elszédülök, az a csókod. - mondtam őszintén.
- Ez ? - kérdezte, majd hosszan megcsókolt.
- Igen, ez.- mondtam, majd ráhajtottam a fejem a vállára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése