- Jó reggelt, szépségem.- duruzsolta a fülembe, miközben átölelte a derekamat. Elmosolyodtam miközben lassan csúsztattam a kezemet az övére.
- Neked is jó reggelt.- suttogtam, ha már ilyen bizalmasan beszélgetünk. Lassan maga felé fordított és nagyon, nagyon közel hajolt hozzám.
- Van valami terved mára? Miénk az egész ház.- vigyorgott kajánul. Imádni való, amikor így mosolyog. Ha öregasszony lennék, valószínűleg megcsipkedném. Egy ideig töprengtem, hogy van-e tervem.
- Nincs semmi program. De hogyan érted el, hogy kettesben legyünk ?- kérdeztem tőle. Őszintén nem értettem, milyen elfoglaltsággal kötötte le egész napra a többieket.
- Sátoroznak egyet. Valószínűleg csak holnap jönnek haza. Úgyhogy kezdhetsz menekülni kislány, véged van!- jelentette be. Azt hiszem, félnem kellett volna. De inkább visszaszóltam.
- Az a helyzet, hogy én nem félek a haláltól. Főleg ha a halál ennyire helyes.- haraptam az ajkamba közben pedig jól láthatóan végigjárattam a tekintetemet az előttem álló srácon.
- Ezt nem kellett volna!- mondta, majd felkapott, ahogy a menyasszonyokat szokás és egyenesen a kanapéhoz vitt. Ott letett és fölém hajolt. - Jól meggondoltad, amit tettél?- próbált komolyan nézni, de a mosoly ott bujkált az arcán. Tudtam, hogy mire gondol, az ajakharapdálásra.
- Úgy érted, ezt ?- kérdeztem, majd megismételtem a tabu-mozdulatot. A csuklóimat gyengéden lefogta, és magam mellé fektette.
- Gyere!- szólt rám élesen és feltápászkodott rólam. Meg sem várt, rohant fel az emeletre. Rögtön követtem, bár nem tudtam pontosan, mire készül. Néha eléggé kiszámíthatatlan.Amint beléptem a szobába, a lélegzetem egy pillanatra elállt. Enyhe félhomály uralkodott, hála az apró mécseseknek. Mellém lépett, átkarolt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hogy tetszik?- kérdezte halvány mosollyal.
- Lélegzetelállító. De mivel érdemeltem ki ?- tettem fel a kérdést, mert tényleg nem voltam biztos a válaszban.
- Azzal, hogy vagy nekem. Pontosabban, hogy meg tudtad bocsájtani, hogy ismét ekkora hülye voltam.- ölelt szorosan magához. - Nem azért kértem meg a többieket, hogy lépjenek le táborozni, hogy lefektesselek, mert azt megtehetem akkor is, amikor itthon vannak- kiült újra az arcára az a kaján vigyor.- De ahhoz, hogy igazán érzékeltethessem, hogy fontos vagy nekem, arra van szükségem, hogy ketten lehessünk. Csak te és én.- suttogta. Teljesen meghatott. Nem volt még olyan barátom, aki ezt megtette volna. Igazából nem is vagyok a romantika híve, de most ránk fér az elmúlt két nap után. Fogta a kezem, és húzott magával, leült az ágy szélére és az ölébe ültetett.
- Arra gondoltam, hogy filmezhetnénk egyet. Azt nézünk amit csak szeretnél. Tudom, hogy nem szereted a bort és a pezsgőt, mondjuk én sem, ezért üdítőt tudok ajánlani és egy kis nasit. Nehogy túlzásba vigyük a romantikát.- mosolygott a lehető legédesebb módon. Komolyan, egyszer belehalok. Ahogy fürkész a zöld szemeivel, mert kíváncsi, hogyan fogok reagálni, féloldalas mosolyra húzza a száját, és megcsókol, mert pontosan tudja, hogy ettől elolvadok. Az ujjbegyeivel óvatosan cirógatott és szótlanul ültünk percekig. Mindketten arra gondoltunk, hogy miken mentünk keresztül eddig. Szerencsére többször mosolyodtunk el, mint ahogy sírásra görbült volna valamelyikőnk szája. Ez csak annyit jelentett, hogy sokkal több szép emlékünk van, mint fájdalmas. Felálltam az öléből, körbesétáltam az ágynál a közepére lefeküdtem és intettem, hogy jöjjön oda ő is. Hirtelen abbahagytuk a gondolkodást, rengeteg dolog jutott eszünkbe.
- Emlékszel, amikor megismertük egymást ?- kérdeztem halkan.
- Hogyne emlékeznék. Életem legszebb napja volt. Ahogy megláttalak a színpadról, mindent elfelejtettem. Még jó, hogy túl voltam a szólómon. Amikor odajöttetek, megkönnyebbültem, tudtam, hogy lesz esélyem megismerni téged, de nem gondoltam, hogy egymásba szeretünk.- mosolyodott el.
- Egyszer sem bántad meg, hogy a kezembe csúsztattad a számodat?- pislogtam.
- Egyetlen pillanat erejéig sem. Volt, hogy nagyon dühös voltam. De tudtam, hogy semmit sem szórakozásból mondtál, vagy tettél.- felelte. Na jó, természetesen mi is szoktuk ugratni egymást és hülyülni. De hahó, 18 évesek vagyunk, nem kell halál komolyan ücsörögnünk, a világ borzalmas helyzeteit átbeszélve minden áldott nap. Fiatalok vagyunk még, szórakoznunk kell.
- Na, teszünk be valami filmet?- hoztam fel a lehetőséget, miután percekig újra csendbe burkolóztunk. Csak bólintott egyet. Szomorúnak tűnt. Kerestünk együtt egy filmet, felállt mellőlem és betette a lejátszóba. Elindította és visszabújt mellém.- Harry!- szólítottam meg.
- Tessék.- felelte.
- Valami baj van? Olyan fura az arckifejezésed, amióta megkérdeztem, hogy megbántad-e..-motyogtam, de félbeszakított.
- Csak elgondolkodtam!- reagált kicsit hevesen.- Azon, hogy kiélvezzek minden pillanatot. Ameddig az enyém vagy még és itt vagy mellettem.- mondta ki.
- Mi? Mi az, hogy ameddig a tiéd vagyok?Ameddig melletted vagyok? Miről beszélsz?- árasztottam el kérdésekkel.
- Hát, igazából el kell mondanom valamit..-kezdte. A vér is megállt a keringésben egy pillanatra az ereimben. Vajon mit fog közölni? Hogy szakítanunk kell? Vagy hogy neki ez nem megy? Azt hiszem, remegek.- Az a helyzet, hogy turnézni megyünk. Itt van ez az Adam srác is. Az ügyeletes szépfiú szerepében. Nem vagyok benne biztos, hogy tudsz vigyázni magadra, vagy hogy akarsz egyáltalán. Attól tartok, hogy ha mi lelépünk, akkor elfeledkezel rólam és a karjai közt találod magad.
- Ez neked honnan jött?- néztem rá hitetlenül, miközben két tenyerem közé fogtam az arcát.- Adam semmivel sem tudna rábírni arra, hogy megcsaljalak!- mondtam kicsit ingerülten.
- Nem tudhatjuk biztosan, nem volt még esélye eddig rá. De most van.- motyogott az orra alá.
- Állj! Harry. Te nem bízol bennem. Ennek pedig nincs értelme bizalom nélkül.- szinte kiáltottam a bőgés penge-vékony határán táncolva.
- Benned megbízom, de benne nem. Azt hiszem, van rá okom.- jelentette ki kifejezéstelen arccal. Sikerült részben lenyugodnom. Akkor viszont rádöbbentem, hogy a barátom le fog lépni egy ideig. Ekkor nem bírtam tovább, lehajtott fejjel patakokban kezdett folyni a könnyem.- Ne haragudj rám! Nem akartalak megbántani. Sajnálom.- húzott magához.
- Nem, nem az a baj. Csak.. annyira fogsz hiányozni!- fakadtam ki teljesen. Szorosan magához ölelt és simogatta a hajamat és a hátam közepét.
- Te is nekem, hidd el.- cirógatta a hátamat.- De fel a fejjel baby.- gyengéden megemelte a fejemet, hogy a szemebe tudjon nézni.- Ez a 21. század. A kapcsolattartás minden formája adott lesz a számunkra. Nem lesz egyszerű egyikünknek sem, de túl kell élnünk. Két hónap. Na, ne sírj, még itt vagyok.- mosolygott halványan, majd letörölte a könnyeimet. Egy kicsit megnyugodtam és sírás helyett kiélveztem a közelségét.
- Még megtehetem, úgyhogy megteszem!- mondtam majd átlendítettem a lábam a csípője felett és megcsókoltam ő pedig visszacsókolt. Ez így ment percekig.
- Várj egy percet!- suttogtam a fülébe két csók között. Az ajtóhoz szaladtam és elfordítottam a zárban a kulcsot.- Csak, hogy teljesen kizárhassuk a külvilágot.- indokoltam, majd visszatértem az eddigi helyemre. Nagy nehezen lehámoztam róla a pólóját. Utána pedig.. Na utána ami történt a fantáziátokra bízom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése